Miután felszálltam a 345.678-as V jelzésű autóbuszra, melyen ezen a decemberi reggelen nem akadt számomra ülőhely, sőt, még kapaszkodót is nehezen találtam, elkezdtem remegni az idegességtől, mert eszembe jutott Vörösmarty Mihály Szózat című költeményének jól ismert sora: „nincsen számodra hely”. Végül csak befurakodtam két egyetemista tengerimalac mellé, és megkapaszkodtam a vascsőben.
„Ó, mily nehéz a tarajos sülök élete, ha tömegközlekedéssel kell utazniuk! Ezeknek a malacoknak meg fogalmuk sincs, milyen az, ha hátukat hatalmas tüskék díszítik, a nyakuktól, egészen a valagukig! Pedig szegről-végről rokonaim! Domesztikált, Immanuel Kanton nevelkedett süldők még. Megfertőzte elméjüket a kategorikus imperatívusz. De sajnos ezt a béklyót hamar le kell majd rázniuk magukról, ha így, tüskék nélkül akarnak élni,.”
Szokásomhoz híven megvizsgáltam az utazóközönséget: Közvetlenül előttem egy idiótán vigyorgó kis süngyerek fészkelődött az ülésen, mellette középkorú, szilikonnal töltött anyukája affektálva próbálta őt nyugtatgatni, hogy „Még megszúrsz valakit kisfiam!”. Kissé balra egy öreg szemüveges fajtársam szorongatta nejlonszatyrát, járókerete szinte belepréselte őt az ülésbe. Mellette „Kill all the rats and rabbits!” feliratú bőrdzsekiben és Nirvanás pólóban egy rocker csincsilla vidáman köpködte az előtte ülő anyuka nyakába a szotyihéjakat.
A következő megállónál felszállt egy borzasztó kövér, egyenruhás csupasz földikutya. Ahogy imbolygott hatvandioptriás szemüvegében, kezében a jegylyukasztóval, szétnyílt előtte a fajok masszája., mint Mózes előtt a Vörös-tenger.
- Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni! – ordította minden lépésénél ez a szánalomra méltó, ámbátor félelmet keltő lény - nevezzük Mózesnek, ha már. A két fokhagymagerezd-valagú egyetemista remegni kezdett, és összebújt. A rocker még nagyobb elánnal köpködte a szotyolát, az anyuka magához vonta kisfiát, és félig-meddig összegömbölyödött; az öreg meg sem hallotta az egészet hallókészülékével. Meg mit törődik az ilyesmivel egy vén sül! Tizenhárom fölött már ingyenes az utazás, ennek meg már koporsó volt az ágya is.
Ha már Szózat jutott eszembe az imént, beugrott Vörösmarty nagyszerű tanácsa: „Itt élned, halnod kell!” Nem sokat haboztam – végtére is nem sör vagyok én, hanem sül a javából! – finoman megfeszítettem hátizmaimat, és a tüskék észrevétlenül merevedni kezdtek. Mózes odaért a rockerhez, aki valami huncutságra készült.
- Add, má’ a jegyedet, nem hallod baromarcú! – förmedt rá otrombán, fülsértően Mózes. Ebben a pillanatban a rocker a pofazacskójában összegyűjtött szotyolamagot egyenesen Mózes pofájába köpte, aki levegőt sem kapott az elsöprő sortűztől.
- Na és itt a jegyem is, csöcsarcú, ha! – nem is hittem volna, hogy a csincsilla ilyen fasza gyerek. Mikor elfogyott a „töltény”, érvényes menetjegyét is a kaller arcába köpte.
Akkor végre elérkezett az én időm is: úgy tettem, mintha a busz hirtelen fékezése miatt vesztettem volna el egyensúlyomat, és háttal beleszálltam Mózesbe. Igazán szánalmasan festett ez a csupasz szafaládé összerágott szotyolákkal teleköpködve, és negyvencentis tüskékkel teletűzdelve. Tisztára, mint valami lehányt tűpárna.
- Kuuurrrrvaaa aaanyátok! – üvöltött fel Mózes első fájdalmában, aztán iszkolt le a buszról, a szétnyílt Vörös-tengeren.
Lett is nagy sürgés-forgás, és szerfeletti vidámság a 345.678-as V jelzésű járaton! A rocker – akit Skulónak neveztem el, hogy emlékezzek rá a későbbiekben - adott egy ötöst, és közölte: „Élnek a testnedvek, öreg!”, aztán szotyizgatott tovább.
Mielőtt a busz elért volna a végállomásra, ahol le kellett szállnom, kanyarítottam gyorsan egy versikét a kallerekről Balassi Bálint Egy katonaének című költeményének ritmusára, mely így kezdődik: Kallerek, mi lehet…
Kallerek mi lehet, hogy csupasz testetek disznók elé vetétek?
Mi ellen vétenek, hogy kicsiny gyermeket így terrorizáltatok?
Ám rút vigyorotok, az vidám rokkerek lemossák arcotokrul!
Ellenőr hírére, az rockernek keze lám ökölbe is szorul.
Sülöknek tüskéje, mered hetvenkedve: rút pofátokba mélyül.
Lesz nagy sírás-rívás, iszonyú szitkozás, és félelmes iszkolás!
Ímhol ne féljetek, szépes fehérnépek, a szerelvény tietek!
Vígan daloljatok, csókokat osszatok vitéz daliáknak, mer’
Van egy állatkertje, a szentséges Úrnak s benne vagynak mindenek!
