Androgünosz, kiSÜLés, Scipio, Hold és farkasok várhatók!
További információk a SZÖG-Műhely honlapján, és Juhász Kristóf barátom blogján.
Tessék eljönni március 10-én, szerdán, 19:00-kor.
Tűzraktér: Budapest, VI. Hegedű utca 3.
2010. március 4.
SZÖGelés a Tűzraktérben
A SZÖG-Műhely téltemető, tavasznyitó performance-estje a Tűzraktérben mely során megnyílnak a szeméremajkak, akár a hóvirág olvadáskor.
Androgünosz, kiSÜLés, Scipio, Hold és farkasok várhatók!
További információk a SZÖG-Műhely honlapján, és Juhász Kristóf barátom blogján.
Tessék eljönni március 10-én, szerdán, 19:00-kor.
Tűzraktér: Budapest, VI. Hegedű utca 3.
Androgünosz, kiSÜLés, Scipio, Hold és farkasok várhatók!
További információk a SZÖG-Műhely honlapján, és Juhász Kristóf barátom blogján.
Tessék eljönni március 10-én, szerdán, 19:00-kor.
Tűzraktér: Budapest, VI. Hegedű utca 3.
2009. október 16.
kiSÜLés 0 - Nem ivóvíz
- Én azért is ezt iszom! – mondtam útközben a fenyőfáknak, vagy inkább csak úgy bele a semmibe. Természetesen ezt ezt tíz-húsz idiómából álló, jól megszerkesztett, direkt erre az alkalomra előkészített káromkodás követte, és e monológ lezárásaként egy nagy adag takonnyal kevert nyál, más néven turha.
- Akkor meghalsz, akkor meghalsz! – rikácsolta a távolból egy hang, ami végül saját káromkodásom visszhangjában futott ki. „Én meg szarok rád!” – feleltem neki gondolatban.
Begurultam kerékpárommal a kerékpártartóhoz. Beraktam a kesztyűt a csomagtartóba, és bementem a hivatalba. A főnök bent osztotta az észt kolléganőmnek, aki köszönés gyanánt intett nekem, majd tekintetét az égre emelte. Ezt a mozdulatsort minden alkalommal végrehajtotta, ha a főnök megjelent a közelében, és ilyenkor zombinak nézhette a tarajos sül, ha nem volt észnél.
Szerencsére ezúttal a lehető legjózanabb tarajos sül voltam, hiszen másnaposság szigorú bölcsessége életben tartott. A tegnapi varacskolástól a mozdulataim szaggatottak voltak, de beszédem és gondolataim kristálytiszták, akár a szűzhó. Mifelénk varacskolásnak neveznek egy mitológiai gyökerekre visszavezethető beavatási szertartást, amit fiatal, rendszerint harmincadik életévüket be nem töltött fiatalok ápolnak. A rituálé során a résztvevők addig isszák magukat, amíg józan eszüket el nem vesztik, majd igyekszenek minél tovább fenntartani ezt az állapotot (a jelenlegi rekordot az orosz Lebegyenko tartja, aki 365 napig képes volt tiszta vodkán, vízen és feketekenyéren élni, ezért a tettért a világ összes vallásában szentté avatták, vagy a szentekkel ekvivalens vallási tiszteletben részesítették).
- Akkor meghalsz, akkor meghalsz! – rikácsolta a távolból egy hang, ami végül saját káromkodásom visszhangjában futott ki. „Én meg szarok rád!” – feleltem neki gondolatban.
Begurultam kerékpárommal a kerékpártartóhoz. Beraktam a kesztyűt a csomagtartóba, és bementem a hivatalba. A főnök bent osztotta az észt kolléganőmnek, aki köszönés gyanánt intett nekem, majd tekintetét az égre emelte. Ezt a mozdulatsort minden alkalommal végrehajtotta, ha a főnök megjelent a közelében, és ilyenkor zombinak nézhette a tarajos sül, ha nem volt észnél.
Szerencsére ezúttal a lehető legjózanabb tarajos sül voltam, hiszen másnaposság szigorú bölcsessége életben tartott. A tegnapi varacskolástól a mozdulataim szaggatottak voltak, de beszédem és gondolataim kristálytiszták, akár a szűzhó. Mifelénk varacskolásnak neveznek egy mitológiai gyökerekre visszavezethető beavatási szertartást, amit fiatal, rendszerint harmincadik életévüket be nem töltött fiatalok ápolnak. A rituálé során a résztvevők addig isszák magukat, amíg józan eszüket el nem vesztik, majd igyekszenek minél tovább fenntartani ezt az állapotot (a jelenlegi rekordot az orosz Lebegyenko tartja, aki 365 napig képes volt tiszta vodkán, vízen és feketekenyéren élni, ezért a tettért a világ összes vallásában szentté avatták, vagy a szentekkel ekvivalens vallási tiszteletben részesítették).
- Na, mi a helyzet, mi volt? - kérdeztem kolleganőmet Marinát, a kínai sünt.
- Á, nem volt semmi, ügyfél nincsen. Csönd, béke, nyugalom!
- Jóvan’ akkó’! – feleltem félvállról, és felakasztottam a kabátomat, majd leültem a helyemre, aláírtam az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, majd elbúcsúztam Marinától, akin aznap rövidebb szoknya volt, ezért észrevettem, hogy lábáról foltokban hiányzik a szőr. „Na, bazdmeg! Ez azért sok!” A nő egyébként öt körül járt már, és én nem bírtam az idősebb korosztályt. Inkább a 11-12 hónapos friss húst kedveltem, no, de erről majd később! Nem vagyunk még annyira jóban!
Előkaptam a táskámból az imént kiengedett forrásvizet, és nagyot kortyoltam az üvegből. Állítom, ez a víz mindent gyógyít! Ki lehet próbálni, mert valószínűleg még ma sem apadt el a forrás. Azért a vodka helyett nem erre fogok rájárni, de akkor, ott remekül megfelelt.
A hivatalban úgysem lehetett vodkázni. Legfeljebb be lehetett kapni egy-két szem Aspirint, ha úgy hozta a helyzet. Adminisztrálni azt viszont lehetett, sőt egyenesen kötelező volt. A toll nem emelkedhetett föl a papírról két másodpercnél tovább, mert ezt a főnök szerinte magától Istentől kapott képességével azonnal kiszúrta. Ha nem is maga a kereszténység ön- és közveszélyes istene jelent meg előtte kezében kis mikuláscsomaggal, az biztos hogy lelkét a Világszellem erre a feladatra teremtette. Egyébként bármilyen furcsának tűnik, én szeretem, értve vagyok, szeretem a főnökömet. Nem szerelemmel, de felebaráti szeretettel biztosan. Emberileg pedig idiótának tartom.
Kathy, a főnök titkárnője folyamatosan horda elém a papírokat, mélyen le kellett hajolnia hozzám, mert kb. három méter magas lehetett ez a túlfejlett kelet-amerikai üregi nyúl. Ilyenkor mindig hatalmas dudái közé szorult a fejem, és igyekeznem kellett, hogy megfelelően ellazítsam fejemen a tüskéket. Szerintem biztos mazochista volt a csaj, mintha meg is rázta volna egyhónapos szilikonmelleit, hogy még jobban irritálják a bőrt a tüskéim. Utáltam ezt a procedúrát, az egész iroda rajtam röhögött ilyenkor. Magamban felidéztem szókincsem néhány újabb gyöngyszemét, majd folytattam a munkát. Így telt el két másodpercnyi pihenőidőm.
Megint kortyoltam egyet a forrásvízből, és könyveltem, jegyzeteltem, rögzítettem. Három körül megállt előttem a főnök és azt mondta, hagyjam abba a munkát, beszélni akar verem az irodájában, méghozzá azonnal. Bementem hát a hatalmas helyiségbe, ahol nagyon nagy fényesség volt. De nem az a nyugtató, hanem az idegesítő fajta. A góré leült az asztalához, a mögötte lévő hatalmas monitorra betöltötte aktámat, és a legutolsó értékeléshez lapozott. Én Kathy közvetlen alkalmazottja voltam, ezért neki kellett megírni munkámról a havi beszámolókat.
- Lássuk, lássuk! Azt írja nem izgatta eléggé a csöcseit! Hát maga mit képzel?! Mit képzel Scipio? Azt hiszi az Ön helyzetében megengedheti magának, hogy lustálkodjon? Ha még egyszer megtudom, hogy nem elég kemények a tüskéi, akkor kopaszra nyíratom, és mehet karaktereket számolgatni az alagsorba! Takarodjék!
- Értettem főnök úr! – eloldalogtam az irodából, kifelé menet pedig aláírtam az aláírnivaló fogalmazványokat és iratokat.
Ez a kis intermezzo legalább arra jó volt, hogy leteljen a munkaidő. Rohantam haza, mert Erasztó haverommal már megbeszéltük, hogy találkozunk a Gyémánt Tüskében. Gyorsan hazamentem még lepakolni a cuccokat, és leugrottam a bárba.
Ez volt az egyik legjobb kocsma a környéken. Erasztóval szinte minden nap megittunk itt egy pohárkával, és megbeszéltük a napi eseményeket. Lényegében tehát a semmiről beszéltünk. Nem volt ezzel különben gond, hisz haverok és távoli kollégák voltunk. Az baromira idegesítő volt benne, hogy a tüskéi fényesebbek voltak az enyémeknél, ő viszont a munkám miatt irigykedett rám. Persze én is megvehettem volta a Vichy legújabb tüskefényező lakkját, amit ő is használ, de engem nem igazán érdekelt az ilyesmi. Nomeg így voltunk kvittek! Neki szarabb melója volt, nekem meg kopottabb tüskéim. Egy-egy, tiszta sor, nem volt harag. Ittunk.
A szomszéd asztalnál még éjfél előtt megpillantottam álmaim nőjét, egy gyönyörű fehérhasú sünmalackát. „Hogy a szarka vinné el, ez már döfi!” – gondoltam magamban. És akkor megtörtént a tragédia, Erasztó megindult az asztala felé. „Ez is az övé, lesz, hogy a lapátfülű nyúl fogazatáról pattogzana le a zománc!”. De nyilvánvaló volt, hogy nem lesz pattogzás, és a lapátfülű nyúl megint megússza. Erasztó viszont megint nem ússza meg a nőt. Vagy mégis? Lám, lám, haverom inkább egy pofás európai sünt nézett ki magának, és leült mellé. Én is felbátorodtam valamelyest, és rászántam magam: egy laza mozdulattal megigazítottam tüskéimet célba vettem a fehérhasút, és közeledni kezdtem hozzá.
- Szia, Julius vagyok, Julius Scipio. Látom egyedül vagy. Vársz valakit? – ezt a sok mindent körülbelül egy másodperc alatt sikerül elhadarnom izgalmamban, ezért ő úgy nézett rám, mint egy hülyére, és csak annyit kérdezett:
- Mi van?
- Ööööö… Semmi… csak leülhetek?
- Persze, foglalj helyet, mért nem ezzel kezdted?
Természetesen leültem a csaj mellé. Hamar összekaptam magam, és elhatároztam elhívom sétálni. Kora hajnalban szép a város, minden csendes és békés. Elindultunk tehát, és rendkívül sokat beszélgettünk. Nagyon részeg voltam már, és mindenféle sületlenséget hordtam össze neki a földigiliszta legjobb elkészítési módjáról, a svábbogár mérgező szerveiről, és a gasztronómia egyéb, hasonlóan ingoványos területeiről. Azt mondta szórakoztatónak talál, de megszomjazott és mennie kell. Nagyon finnyás volt – ez nem tetszett benne –, ezért neki csak a forrásvíz felelt meg. Nem jártunk túl messze a forrástól, ahol minden reggel feltöltöm a kulacsomat. Finnyássága nem terjedt ki a „Nem ivóvíz” feliratra a forrás fölött. Ivott belőle, és rendkívül finomnak és különlegesnek találta az ízvilágát. Elmeséltem neki, hogy mindennap ezt iszom, és valahogy jobban érzem magmám tőle. Meg a rikácsoló hangról is beszéltem. Megmutattam neki hol dolgozom. Rövidesen azonban el kellett válnunk, mert közeledett a bulldogok ideje, akik előszeretettel pusztították fajtánkat. Telefonszámot cseréltünk, a nőstény hazament.
Felhívtam még Erasztót, hátha van kedve még egy sörhöz. De nem vette fel. Tudtam, ilyenkor keféli aktuális szexparterét, akitől aztán 32 nap múlva hat-hét gyermeke születik. Egyébként Erasztó ezidáig majdnem nyolcszázötven gyereket hozott össze. Én egyet sem. De ezért nem irigykedtem rá.
Hazamentem és nyugovóra tértem. Nehezen jött álom a szememre, ezért magam elé képzeltem a Világszellemet, amint a fehérhasút teremti. És amikor készen lett, átadta nekem a fehérhasút, hogy legyen az enyém, és vigyázzak rá, amíg napjaim le nem járnak. Összegömbölyödve elaludtam, és azt álmodtam, hogy a fehérhasú simogatja újszülött-puha tüskéimet.
- Jóvan’ akkó’! – feleltem félvállról, és felakasztottam a kabátomat, majd leültem a helyemre, aláírtam az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, majd elbúcsúztam Marinától, akin aznap rövidebb szoknya volt, ezért észrevettem, hogy lábáról foltokban hiányzik a szőr. „Na, bazdmeg! Ez azért sok!” A nő egyébként öt körül járt már, és én nem bírtam az idősebb korosztályt. Inkább a 11-12 hónapos friss húst kedveltem, no, de erről majd később! Nem vagyunk még annyira jóban!
Előkaptam a táskámból az imént kiengedett forrásvizet, és nagyot kortyoltam az üvegből. Állítom, ez a víz mindent gyógyít! Ki lehet próbálni, mert valószínűleg még ma sem apadt el a forrás. Azért a vodka helyett nem erre fogok rájárni, de akkor, ott remekül megfelelt.
A hivatalban úgysem lehetett vodkázni. Legfeljebb be lehetett kapni egy-két szem Aspirint, ha úgy hozta a helyzet. Adminisztrálni azt viszont lehetett, sőt egyenesen kötelező volt. A toll nem emelkedhetett föl a papírról két másodpercnél tovább, mert ezt a főnök szerinte magától Istentől kapott képességével azonnal kiszúrta. Ha nem is maga a kereszténység ön- és közveszélyes istene jelent meg előtte kezében kis mikuláscsomaggal, az biztos hogy lelkét a Világszellem erre a feladatra teremtette. Egyébként bármilyen furcsának tűnik, én szeretem, értve vagyok, szeretem a főnökömet. Nem szerelemmel, de felebaráti szeretettel biztosan. Emberileg pedig idiótának tartom.
Kathy, a főnök titkárnője folyamatosan horda elém a papírokat, mélyen le kellett hajolnia hozzám, mert kb. három méter magas lehetett ez a túlfejlett kelet-amerikai üregi nyúl. Ilyenkor mindig hatalmas dudái közé szorult a fejem, és igyekeznem kellett, hogy megfelelően ellazítsam fejemen a tüskéket. Szerintem biztos mazochista volt a csaj, mintha meg is rázta volna egyhónapos szilikonmelleit, hogy még jobban irritálják a bőrt a tüskéim. Utáltam ezt a procedúrát, az egész iroda rajtam röhögött ilyenkor. Magamban felidéztem szókincsem néhány újabb gyöngyszemét, majd folytattam a munkát. Így telt el két másodpercnyi pihenőidőm.
Megint kortyoltam egyet a forrásvízből, és könyveltem, jegyzeteltem, rögzítettem. Három körül megállt előttem a főnök és azt mondta, hagyjam abba a munkát, beszélni akar verem az irodájában, méghozzá azonnal. Bementem hát a hatalmas helyiségbe, ahol nagyon nagy fényesség volt. De nem az a nyugtató, hanem az idegesítő fajta. A góré leült az asztalához, a mögötte lévő hatalmas monitorra betöltötte aktámat, és a legutolsó értékeléshez lapozott. Én Kathy közvetlen alkalmazottja voltam, ezért neki kellett megírni munkámról a havi beszámolókat.
- Lássuk, lássuk! Azt írja nem izgatta eléggé a csöcseit! Hát maga mit képzel?! Mit képzel Scipio? Azt hiszi az Ön helyzetében megengedheti magának, hogy lustálkodjon? Ha még egyszer megtudom, hogy nem elég kemények a tüskéi, akkor kopaszra nyíratom, és mehet karaktereket számolgatni az alagsorba! Takarodjék!
- Értettem főnök úr! – eloldalogtam az irodából, kifelé menet pedig aláírtam az aláírnivaló fogalmazványokat és iratokat.
Ez a kis intermezzo legalább arra jó volt, hogy leteljen a munkaidő. Rohantam haza, mert Erasztó haverommal már megbeszéltük, hogy találkozunk a Gyémánt Tüskében. Gyorsan hazamentem még lepakolni a cuccokat, és leugrottam a bárba.
Ez volt az egyik legjobb kocsma a környéken. Erasztóval szinte minden nap megittunk itt egy pohárkával, és megbeszéltük a napi eseményeket. Lényegében tehát a semmiről beszéltünk. Nem volt ezzel különben gond, hisz haverok és távoli kollégák voltunk. Az baromira idegesítő volt benne, hogy a tüskéi fényesebbek voltak az enyémeknél, ő viszont a munkám miatt irigykedett rám. Persze én is megvehettem volta a Vichy legújabb tüskefényező lakkját, amit ő is használ, de engem nem igazán érdekelt az ilyesmi. Nomeg így voltunk kvittek! Neki szarabb melója volt, nekem meg kopottabb tüskéim. Egy-egy, tiszta sor, nem volt harag. Ittunk.
A szomszéd asztalnál még éjfél előtt megpillantottam álmaim nőjét, egy gyönyörű fehérhasú sünmalackát. „Hogy a szarka vinné el, ez már döfi!” – gondoltam magamban. És akkor megtörtént a tragédia, Erasztó megindult az asztala felé. „Ez is az övé, lesz, hogy a lapátfülű nyúl fogazatáról pattogzana le a zománc!”. De nyilvánvaló volt, hogy nem lesz pattogzás, és a lapátfülű nyúl megint megússza. Erasztó viszont megint nem ússza meg a nőt. Vagy mégis? Lám, lám, haverom inkább egy pofás európai sünt nézett ki magának, és leült mellé. Én is felbátorodtam valamelyest, és rászántam magam: egy laza mozdulattal megigazítottam tüskéimet célba vettem a fehérhasút, és közeledni kezdtem hozzá.
- Szia, Julius vagyok, Julius Scipio. Látom egyedül vagy. Vársz valakit? – ezt a sok mindent körülbelül egy másodperc alatt sikerül elhadarnom izgalmamban, ezért ő úgy nézett rám, mint egy hülyére, és csak annyit kérdezett:
- Mi van?
- Ööööö… Semmi… csak leülhetek?
- Persze, foglalj helyet, mért nem ezzel kezdted?
Természetesen leültem a csaj mellé. Hamar összekaptam magam, és elhatároztam elhívom sétálni. Kora hajnalban szép a város, minden csendes és békés. Elindultunk tehát, és rendkívül sokat beszélgettünk. Nagyon részeg voltam már, és mindenféle sületlenséget hordtam össze neki a földigiliszta legjobb elkészítési módjáról, a svábbogár mérgező szerveiről, és a gasztronómia egyéb, hasonlóan ingoványos területeiről. Azt mondta szórakoztatónak talál, de megszomjazott és mennie kell. Nagyon finnyás volt – ez nem tetszett benne –, ezért neki csak a forrásvíz felelt meg. Nem jártunk túl messze a forrástól, ahol minden reggel feltöltöm a kulacsomat. Finnyássága nem terjedt ki a „Nem ivóvíz” feliratra a forrás fölött. Ivott belőle, és rendkívül finomnak és különlegesnek találta az ízvilágát. Elmeséltem neki, hogy mindennap ezt iszom, és valahogy jobban érzem magmám tőle. Meg a rikácsoló hangról is beszéltem. Megmutattam neki hol dolgozom. Rövidesen azonban el kellett válnunk, mert közeledett a bulldogok ideje, akik előszeretettel pusztították fajtánkat. Telefonszámot cseréltünk, a nőstény hazament.
Felhívtam még Erasztót, hátha van kedve még egy sörhöz. De nem vette fel. Tudtam, ilyenkor keféli aktuális szexparterét, akitől aztán 32 nap múlva hat-hét gyermeke születik. Egyébként Erasztó ezidáig majdnem nyolcszázötven gyereket hozott össze. Én egyet sem. De ezért nem irigykedtem rá.
Hazamentem és nyugovóra tértem. Nehezen jött álom a szememre, ezért magam elé képzeltem a Világszellemet, amint a fehérhasút teremti. És amikor készen lett, átadta nekem a fehérhasút, hogy legyen az enyém, és vigyázzak rá, amíg napjaim le nem járnak. Összegömbölyödve elaludtam, és azt álmodtam, hogy a fehérhasú simogatja újszülött-puha tüskéimet.
2009. szeptember 5.
kiSÜLés 3. - Time to play the game
A munkanap nehezen telt. Az ebédszünetet szokás szerint Erasztó barátommal töltöttem a karakterszámláló részlegen, ahol mindig én vettem meg a pisztáciát az automatából, mert ott jórészt sünök dolgoztak és még egy csecsemő is tudja, hogy a sünök rovarevők, tehát Erasztó inkább a Chio legújabb almás giliszta ízesítésű szárított csótánycsipszét választotta.
Erasztó mutatott nekem egy szórólapot. Egy irodalmi est hirdetése szerepelt rajta: HOME | STREET | PUB – Where do you go? volt a program címe. Mi tagadás, elég gyenge cím egy felolvasóestnek.
- Na, öregem, gyere már el velem baszod! Gregory hozta a programot a Kotorékból! Aszonta’ ő attól a csajtól kapta, akivel a múltkor összejöttem a Fényes Tüskében, és marha jót kúr..
- Erasztó, kuss! Tudom mit műveltél a csajjal. Biztos azért adta, mert megint sikerült a világra izélned vagy húsz gyereket! – táncoltam egy kicsit barátom idegein.
- Naaaa ne csináld már, izé! Gyere, lécci, naaaaa! – és rángatni kezdte a mancsomat, úgy hogy a földre szóródott a zacskóból az összes pisztácia.
Bólintottam. Közben el is telt az ebédszünet. A munka rádöbbentett, hogy örülnöm kell: megint megyünk valahová. Titkon érdekelt is a dolog. Én mindig csak megyek felolvasóestekre, de nem szerepelek soha. Biztos az az oka, hogy nem ismerik a műveimet. Pedig, pedig…
Kétezer háromszázötven szerződést pecsételtem le aznap. Megint volt csöcsdörzsölés, de ezúttal sokkal keményebb voltam. Nehogy már egy tarajos sült a tüskéiért érje főnöki megaláztatás! Úgy megfeszítettem hátizmaimat, hogy a főnökasszony csak úgy visított a gyönyörűségtől. Aztán véres melleivel bement az igazgatóhoz, és megint azt a borzasztó hangot hallottam. Egyszerűen undorító ahogy a nyulak kefélnek. Olyan mintha egy öreg ajtó fénysebességgel nyikorogna. És egész álló nap ezt kellett hallgatnom, ha akartam, ha nem.
Estére zúgott a fejem. Erasztó a kapuban várt rám. Még volt egy kis időnk, úgyhogy beültünk a Goromba Sünbe egy Rozsdás Tüskére, hogy meglegyen az alaphangulat, meg amúgy is – ott olcsóbb volt a pia, mint az ilyen ún. kultúrhelyeken.
Este hét órára megérkeztünk a felolvasáson és helyet foglaltunk. Az írók nagyon furcsán ültek az asztal mögött, mintha legalábbis mindegyik karót nyelt volna. Négyen voltak. Két macska, egy róka, és furcsa módon egy Smilodon – ami tudomásom szerint kb. tízezer éve már a fajok temetőjében nyugszik. A kép nagyon impozáns volt, mondhatni elbűvölő.
Elkezdődött a felolvasás. Láttam Erasztón, hogy ő szokásához híven a nőkkel van elfoglalva, ezért a szünetig nem zavartam. A szünetben viszont odaszóltam neki:
- Figyelj pajtikám! Én már most megmondom, hogy ezek itt szimulakrumok!
- Mi bajod van, hülye vagy te, az meg mi a fasz, most ne basztass már az irodalmi segfejségeiddel, már majdnem megvolt a csaj, engem kamillázott ezerrel! Jössz állandóan a baromsággal, azt’ elrontod itt a nőügyeimet! – förmedt rám barátom.
- Te tényleg érted a dolgot? Tudod a szimulakrum nagyon jó csaj ám!!! – na erre már felkapta a fejét.
- Ja, és hol van?
- Na figyelj ide. Ez most komoly. Ko-o-m-o-o-ly érted? – tudta, ha ezt így mondom, akkor kussolnia kell, mert vérben forognak a szemeim. – Amikor a múlt héten elhúztuk a csíkot a Tüskéből, én beszélgettem a csajjal, tudod, azzal a pofás kis fehérhasúval. A szimbólumok is szóba kerültek, és ő mondta el úgy, hogy abból talán te is megérted. Idézem: „több testben jelent meg, akár több személyiséggel az a valami amit én az adott emberhez kötöttem. Különböző jellegzetességek kaptak hangsúlyt az adott testek miatt, de egyik sem volt egészen az, amit jelölni akart. A sok sok test talán együtt eredményezte azt a valakit.” Érted már a lényeget!
- Te egy hülye vagy Julius ezt mindig is tudtam, de hogy faszfej is lennél, ezt nem gondoltam volna rólad. Baszki, te itt a semmit ecseteled nekem.
- Nem vagy te buta Erasztó, csak nem álltál sorban amikor az észt osztogatták. De rohadtul erről van szó. Ez a felolvasás kamu volt! Egy átbaszás érted! Egy giccs! Mindegyik ül ott most is, meredten néz. Ezek nincsenek itt pajtás!
- Hát mi tagadás elég szájbakúrt egy pofázmányuk van, az biztos. Figyu, nekem tetszett, menjünk oda gratulálni! – Erasztó kacsintott egyet, értette a módját az ilyesminek.
- Tetszett tetszett, tudom én mi tetszett neked! – felálltunk és elindultunk felolvasók asztalához. Pár percig nézegettük az írókat. Aztán…
És ezen a ponton játékra invitálom az olvasókat: ehhez a novellához három különböző befejezést írtam. Nevezzük ezeket A, B, és C opcióknak. Most felolvasom a három bekezdés szmulakrumát, és szavazzatok valamelyikre. Az általatok kiválasztott opció lesz a fejezet befejezése, ezzel mintegy ti írhatjátok tovább a szöveget.
A. szimulakrum: A két barát gratulál a felolvasóknak, meghívja őket egy italra, amitől azok kikészülnek. Erasztó és Gramov végül hazamennek.
B. szimulakrum: A két barát a Goromba Sünhöz címzett fogadóban ébred fel. A kocsmárostól kapnak reggelit, majd dolgozni mennek.
C. szimulakrum: Gramov a sok Rozsdás Tüske miatt elveszíti önuralmát, szétver egy asztalt, majd megpróbálja megölni a felolvasókat. Erasztó bölcsen kihúzza a konnektort a fali csatlakozóból, és az irodalmárok eltűnnek. Gramov kifizet az asztal javítási költségeit, és rendel két sört.
A. opció:
Aztán mindketten kezünket nyújtottuk az irodalmárok felé. Ők egyszerre felálltak és szépen sorban kezet ráztak velünk. Erasztóval ezután meghívtuk őket egy Rozsdás Tüskére, amitől pár pillanat múlva elaludtak az asztalon. Mi elindultunk hazafelé, és a felolvasóestről beszélgettünk. Az egész műsor legfőbb lecsapódása ezen dialógusunkkal foglalható össze:
- Nem tudnak inni. – Mondtam én.
- Ezek seggfejek!– felelte el Erasztó.
B. opció:
Arra ébredtem, hogy fejem Erasztó puha hasán nyugszik. Az előttem lévő asztalon derengett egy abszintosüveg címkéje.
- Na, abszintos jó reggelt, díszvirágok! – köszöntött Luciusnak, a Fényes Tüske tulajának baitonja. – Szép kis firmák vagyunk! Már főzöm nektek a virslit, de aztán uccu neki, vár a munka!
- Jó reggelt! – jajj ne, már megint ez! – a fejem hasogatott, a testem égett.
És akkor beugrott az álom: Erasztóval valami pincehelységben kihalt állatok felolvasóestjét szenvedtük végig.
C. opció:
És hirtelen agyamba tolult a vér, testem megremegett. Kitéptem az asztal lábát, és üvöltve leszúrtam a négy irodalmárt. Erasztó próbált lefogni, de tüskéim olyan merevek voltak, hogy maga az oroszlánkirály sem tudott volna a közelembe férkőzni.
Seperc alatt végeztem mind a négy felolvasóval. Jobban mondva végeztem volna, de mindegyik csak ült ugyanolyan mereven mint eddig. Még a szemük se rebbent. Erasztó kihúzta a dugót a konnektorból, és az irodalmárok hirtelen köddé váltak.- Szóval szimplarumok csezdmeg! – szólt Erasztó miközben egy sültüskét húzott ki hasából. – hogy te mekkora faszfej vagy Gramov!
- Bocs! – feleltem neki meghunyászkodva. Kifizettük a tönkretett asztalt, majd rendeltünk még egy-egy krigli sört. Megittuk, és hazamentünk.
A szerző megjegyzése: Ezt a novellát a 2008. 12. 19-én tartott Home | Street | Pub című konceptuális irodalmi esten adtam elő. A közönséget is bevontam az alkotás folyamatába, mivel rájuk bíztam a három szimulakrum közül a választást. A közönség természetesen a véres C opciót választotta. Ezért ez a novella eredeti befejezése - az irodalomtudósok figyelmébe - a C. és csakis a C. opció. Ugyanakkor fontosnak tartottam leírni ezt a folyamatot, mint egy általam kitalált irodalmi kísérlet első megnyilvánulását.
2009. szeptember 2.
Eger, nyár, ikonok
Hamarosan injektálom a következő kiSÜLés epizódot. Addig is írok egy kicsit Egerről, mert rég nem hódoltam már grafomániámnak.Július végén Kedvesemmel lenéztünk Egerbe három napra. Csütörtökön indultunk, reggel hat óra tájban és a bkv reggeli gyanánt laza 12000, azaz tizenkettőezer forintra büntetett, mert volt jegyünk, csak nem volt éppen affinitásunk lyukasztani, mivelhogy Kedvesemnek megállta az órája, azt javítgatta volna, bennem meg épp csak kezdett mocorogni a reggeli kávé. A kallernéni csak egy büntetést szabott ki, történetesen az én nevemre, tehát még rendesnek is tekinthettem volna, ha nem láttam volna benne a pszichoterror burjánzását. Mindegy, mert végül megúsztuk 3000 forintnak, azaz háromezer forintnak megfelelő ún. "bérletbemutatási díj" leperkálásával. Egyet nem értek: a kezemben ott van két darab szemtelenül drága, tökéletesen ár-értékaránytalan jegy (Drága barátom Macskafejű Bájgúnár erre már réges-rég rámutatott ebben az írásában) és kedves kallernéni, miért nem teszik kilyukasztani, amikor a kis kacsójába nyomom? Mondja meg őszintén, jobb lett volna Önnek, ha én bedugom a szeme láttára a jegyeket a lyukasztóba, majd akkurátusan megmutatom? Ugye, nem lett volna jobb veszekedni, kiabálni, leüvölteni egymás fejét a villamoson, és szidni kora reggel másnak a... Hagyjuk is. Sajnos így is mi nyertünk.
Ezután következett az, ami még nem volt: usque háromórás, migrénes fejfájással csipkézett, hányingerkeltő buszút Stadionok-Eger viszonylatban. Olyan zöldek voltunk mind a ketten, hogy az illető aki a szállodából elénk jött földönkívülinek nézett minket. Elénk jöttek a penzióból! Ingyenes szolgáltatás volt az autós városnézéssel egybekötött fuvar a szállásig, ahol az étkezőben - szintén grátisz - a vendégek kávét főzhettek maguknak, és akár reggelit is készíthettek. Csinálnám én tovább az ingyenreklámot a panziónak, melyre egyáltalán nem igaz az olcsó húsnak híg a leve mondás, de nem tehetem, esetleg, ha Kedves Olvasómnak Egerbe támad kedve utazni pár napra, írjon nekem villanypostán és akkor ott mintegy ajánlhatom a helyet. A szállásról ennyit, mert a többi dolog, az már csak Kedvesemre és rám tartozik.
Eger városa megdöbbentett minket. Először is azzal, hogy egy hely kivételével nem lehetett jó bort inni. Az utóbbi időben kissé sznobbá váltam ezen a téren. Egész nap hajkurásztuk "A Kocsmát", mindhiába. Pancsborok, tablettások, ecetek tömkelegét kóstoltuk végig. Már-már kezdtünk kétségbe esni: vajon Eger mára mítosz csupán, és ott csak szar bort csinálnak, vagy én nem szeretem a bort, és nem tudom mi a jó. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy a híres Szépasszony-völgybe nem mentünk el. A második napra terveztük ezt a programot, de megnyílt az égbolt és ránk szakadt, és ezt mi úgy értelmeztük, hogy egyszerűen nem akarja a Jóisten, hogy mi oda menjük. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ezzel jókora csalódástól kíméltük meg magunkat. Egy másik alkalommal majd meglátjuk így volt-e.
Végül este találtunk rá arra a bizonyos "Kocsmára", ahol mindenféle bor volt, és pincészetek szerint lehetett válogatni, a 100 Ft/dl-es ártól a csillagos égig. Nem voltunk túlzottan eleresztve, ezért csak a szerényebb árkategóriájú borokat kóstolgattuk, nomeg jóféle száraz roséfröccsöt szintén korrekt áron, olyan rosé borból, hogy az csacsogott. itt kivétel nélkül minden vérré vált. Egy mondatban méltatnám a kiszolgálást is: az italhoz percenként hoztak friss popcornt, a pincérek azonnal asztalunknál teremtek, ahogy kiürült poharunk. Elég az hozzá, hogy napjában többször is betértünk ide. Érdemes volt.
templomkertben a temetővel. Már bejutni is különös volt, ugyanis egy múzeum hátsó kertjéből lépcső vezetett fel a templomdombra. a lépcső tetején egy kaput kellett kinyitni, ami a dombtetőn álló kis házban (paplakféleség lehetett) csengetett. Megfigyeltük, hogy az ortodox templomok környékén gyakori motívum a koponya. Itt a Rácz templom kertjében találtunk jó párat a sírköveken. Szentendrén pedig a Belgrád székesegyház épületén lehet ugyanilyen koponyákat látni.
Mivel a nevezetességeken ilyen gyorsan végigszaladtunk, a harmadik napon egy padon ejtőztünk a Dobó téren, hulla fáradtan, egymás ölében fekve. Azzal fejezem be a mondókát, hogy Eger, jó volt, szép volt, visszamegyünk majd egyszer bort inni, akkor majd megnézzük a Szépasszony-völgyet is, és még hússzor bemegyünk a Rácz templomba, mert az jó, és mindezek közben majd ott is szeretjük egymást Kedvesemmel, és újabb tapasztalásokkal gazdagítjuk magunkat és a világot.
Nem személyeskedek tovább, térjünk vissza a hétköznapokba, a kőkemény és véres irodalomhoz!
Lássuk mi jön még!
Lehet örülni, még pár nap és újabb sorozat kezdődik a blogon! Az "ortó" általam teremtett műfajában lehet majd olvasni echte falusi történeteket a Kibér családról: Pityu báról, feleségéről Mári nénéről, és rakoncátlan kamaszfiukról, aki internetgerjesztéssel foglalkozik, és - mondanom sem kell - állatira perverz, tökös, vagány csávó.Az egész a mainstream cybernépiesség stílusában zajlik és garantáltan begörcsölnek majd a rekeszizmok. Tessék olvasni!
2009. augusztus 28.
kiSÜLés 2. - Az isten állatkertje
Miután felszálltam a 345.678-as V jelzésű autóbuszra, melyen ezen a decemberi reggelen nem akadt számomra ülőhely, sőt, még kapaszkodót is nehezen találtam, elkezdtem remegni az idegességtől, mert eszembe jutott Vörösmarty Mihály Szózat című költeményének jól ismert sora: „nincsen számodra hely”. Végül csak befurakodtam két egyetemista tengerimalac mellé, és megkapaszkodtam a vascsőben.
„Ó, mily nehéz a tarajos sülök élete, ha tömegközlekedéssel kell utazniuk! Ezeknek a malacoknak meg fogalmuk sincs, milyen az, ha hátukat hatalmas tüskék díszítik, a nyakuktól, egészen a valagukig! Pedig szegről-végről rokonaim! Domesztikált, Immanuel Kanton nevelkedett süldők még. Megfertőzte elméjüket a kategorikus imperatívusz. De sajnos ezt a béklyót hamar le kell majd rázniuk magukról, ha így, tüskék nélkül akarnak élni,.”
Szokásomhoz híven megvizsgáltam az utazóközönséget: Közvetlenül előttem egy idiótán vigyorgó kis süngyerek fészkelődött az ülésen, mellette középkorú, szilikonnal töltött anyukája affektálva próbálta őt nyugtatgatni, hogy „Még megszúrsz valakit kisfiam!”. Kissé balra egy öreg szemüveges fajtársam szorongatta nejlonszatyrát, járókerete szinte belepréselte őt az ülésbe. Mellette „Kill all the rats and rabbits!” feliratú bőrdzsekiben és Nirvanás pólóban egy rocker csincsilla vidáman köpködte az előtte ülő anyuka nyakába a szotyihéjakat.
A következő megállónál felszállt egy borzasztó kövér, egyenruhás csupasz földikutya. Ahogy imbolygott hatvandioptriás szemüvegében, kezében a jegylyukasztóval, szétnyílt előtte a fajok masszája., mint Mózes előtt a Vörös-tenger.
- Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni! – ordította minden lépésénél ez a szánalomra méltó, ámbátor félelmet keltő lény - nevezzük Mózesnek, ha már. A két fokhagymagerezd-valagú egyetemista remegni kezdett, és összebújt. A rocker még nagyobb elánnal köpködte a szotyolát, az anyuka magához vonta kisfiát, és félig-meddig összegömbölyödött; az öreg meg sem hallotta az egészet hallókészülékével. Meg mit törődik az ilyesmivel egy vén sül! Tizenhárom fölött már ingyenes az utazás, ennek meg már koporsó volt az ágya is.
Ha már Szózat jutott eszembe az imént, beugrott Vörösmarty nagyszerű tanácsa: „Itt élned, halnod kell!” Nem sokat haboztam – végtére is nem sör vagyok én, hanem sül a javából! – finoman megfeszítettem hátizmaimat, és a tüskék észrevétlenül merevedni kezdtek. Mózes odaért a rockerhez, aki valami huncutságra készült.
- Add, má’ a jegyedet, nem hallod baromarcú! – förmedt rá otrombán, fülsértően Mózes. Ebben a pillanatban a rocker a pofazacskójában összegyűjtött szotyolamagot egyenesen Mózes pofájába köpte, aki levegőt sem kapott az elsöprő sortűztől.
- Na és itt a jegyem is, csöcsarcú, ha! – nem is hittem volna, hogy a csincsilla ilyen fasza gyerek. Mikor elfogyott a „töltény”, érvényes menetjegyét is a kaller arcába köpte.
Akkor végre elérkezett az én időm is: úgy tettem, mintha a busz hirtelen fékezése miatt vesztettem volna el egyensúlyomat, és háttal beleszálltam Mózesbe. Igazán szánalmasan festett ez a csupasz szafaládé összerágott szotyolákkal teleköpködve, és negyvencentis tüskékkel teletűzdelve. Tisztára, mint valami lehányt tűpárna.
- Kuuurrrrvaaa aaanyátok! – üvöltött fel Mózes első fájdalmában, aztán iszkolt le a buszról, a szétnyílt Vörös-tengeren.
Lett is nagy sürgés-forgás, és szerfeletti vidámság a 345.678-as V jelzésű járaton! A rocker – akit Skulónak neveztem el, hogy emlékezzek rá a későbbiekben - adott egy ötöst, és közölte: „Élnek a testnedvek, öreg!”, aztán szotyizgatott tovább.
Mielőtt a busz elért volna a végállomásra, ahol le kellett szállnom, kanyarítottam gyorsan egy versikét a kallerekről Balassi Bálint Egy katonaének című költeményének ritmusára, mely így kezdődik: Kallerek, mi lehet…
Kallerek mi lehet, hogy csupasz testetek disznók elé vetétek?
Mi ellen vétenek, hogy kicsiny gyermeket így terrorizáltatok?
Ám rút vigyorotok, az vidám rokkerek lemossák arcotokrul!
Ellenőr hírére, az rockernek keze lám ökölbe is szorul.
Sülöknek tüskéje, mered hetvenkedve: rút pofátokba mélyül.
Lesz nagy sírás-rívás, iszonyú szitkozás, és félelmes iszkolás!
Ímhol ne féljetek, szépes fehérnépek, a szerelvény tietek!
Vígan daloljatok, csókokat osszatok vitéz daliáknak, mer’
Van egy állatkertje, a szentséges Úrnak s benne vagynak mindenek!
2009. augusztus 26.
kiSÜLés 1. - Vagina denatata
-
Az irodalom meghalt, és mi öltük meg őt, - kezdett bele mondandójába a kocsmáros, miközben a soron következő tányérba, a gőzölgő bajor virsli mellé smasszer módjára odavágott egy evőkanálnyi dijoni mustárt – csak tudja, Julius, ez a sok idióta szövegkritikus valahogy nem vette figyelembe az apró betűs részeket. - majd elém tolt egy adag bajor virslit.
- Mi tagadás, Herr Nietzsche, sokkal, de sokkal értelmesebben hangzik így a passzus. - feleltem neki, majd kezembe vettem a virslit, belemártottam a mustárba, és jókorát haraptam a végéből.- Kérek egy búzasört is! - szóltam.
Az öreg rozmár csapolás közben folytatta a megkezdett gondolatmenetet:
- Hogy is ölhetnénk meg mi Istent? Micsoda faszság, Kérem szépen! gondoljon bele, mi történt Babilonban. Mindenki hulla részeg volt, és egy okostojás rájött, hogy tornyot kell építeni, és akkor letaszíthatják istent az égből. Már ne is haragudjon, de ez nonszensz! Miféle isten az, aki elhiteti az híveivel, hogy őt csak úgy le lehet baszarintani, mint egy hitvány piást a bárszékről! Hahaha! - az öreg rozmár úgy rázkódott a röhögéstől, akár a szovjet felültöltős mosógép.
Ezután a rozmár feje levált testéről, és közeledni kezdett arcomhoz. Egyszerűen úszott a levegőben a kocsmapult fölött. Pálinkától bűzlő pofájából nyál csorgott a sörömbe, a virslimre, míg szép lassan kitakarta egész látómezőmet. Az arcszőrzet irritálta a számat, az arcbőrömet. Aztán a pálinkaszag összekeveredett valami egészen érdekes, idegen illattal. Pár másodperc múlva már csak ezt a szagot éreztem, a pálinkaaroma teljesen felszívódott. Ebben a pillanatban úgy pattant elmémbe a felismerés, akár a zsebtolvaj a Boráros téren: ez a rozmárarc nem más, mint egy megtermett női nemi szerv. Nem volt mit tenni, itt bizony nyalni kellett. Mi mást tehet a tarajos sül ilyen helyzetben?
A dolog azonban lassan kezdett kínossá válni: bizony a pinának fogai nőttek, és nekilátott arcom jóízű elfogyasztásának.
*
Hirtelen felébredtem. A kutyám nyalogatta a számat.
- Ó, bazd meg, Romolus! - ordítottam rá, miközben próbáltam letörölni kutyanyálban úszó arcomat. Tudtam, hogy ez Romolusnál a szeretet egyik legfőbb megnyilvánulása. Ezen kívül ő az én élő ébresztőórám. Minden áldott nap, pontban reggel hat óra harminc perckor Romolus ott terem ágyam mellett, és egyszerűen csókolózni kezd velem, mert tudja, mennem kell dolgozni. Bizonyos esetekben nálam is sokkal jobban tudja.
Kimegyek a fürdőszobába. Felnyitom a vécé tetejét, és megnézem, hogy milyen színű folyadékot hagytam benne. Ez nálam szokássá vált, ebből derül ki számomra, hogy előző este mit, mennyit és hol fogyasztottam. Ha például a Fényes Tüskében söröztem és vodkáztam, akkor holtbiztos: a vizelet aranysárga, és kolloid halmazállapotú. Ha a Goromba Sünben voltam, és Rozsdás Tüske koktélt ittam egész éjjel, akkor a húgy színtelen és szagtalan – a koktéllal ellentétben, mely nevéhez híven vörösesbarna színű. Szóval így megy ez. Praktikus módszer, mert ha nagyon berúg a tarajos sül, másnap mégis rekonstruálhatja magában az éjszaka legalább egy kis szeletét.
Szóval, mint minden reggel, ma is hugyoztam egyet. Az álom nem ment ki a fejemből.
„Ez a „pina fogakkal” dolog, hol is volt? Ja, persze, tegnap olvastam Pelevinnél A Metamor Szent Könyvében, abban meg a főhős Camile Pagliánál olvasta. Most mi van?” - baromira idegesített hajnalban mindenféle intertextualitás. Bedobtam a pirítós sütőbe két szelet kenyeret, bekapcsoltam a laptopot, és beírtam a Google-be a „vagina dentata” stringet.
„Aki keres, az a kereső...” - olvastam Molotov barátom novellájában a minap. A Google én vagyok – jutott eszembe erről egy laza Mátrix-aromával dúsított Flaubert-i asszociáció. Meggyújtottam utolsó szál cigimet, és ezalatt ráklikkeltem a Google Jó napom van szolgáltatására, mely rögtön az első keresőtalálat oldalát hozza be. Kényelmes megoldás, akkor, ha a sül olyan valamit keres, amit tuti biztos azonnal megtalál, vagy egyszerűen csak a szerencsére akarja bízni magát. Vártam a napi meglepetést, ami tudtam: vagy egy szadomazo pornóoldal lesz, vagy a Wikipédia „vagina dentata” című szócikke. Ennek is, annak is örültem volna, de az ajándék még váratott magára: elkészült a pirítós, úgyhogy ki kellett mennem érte a konyhába. Bedörzsöltem a ropogósra sült, illatos szeleteket fokhagymával, megkentem vajjal, majd felszeltem a maradék fokhagymát és rászórtam a kenyerekre. Visszatértem a notebook elé.
Csodák csodájára a Wikipédia szócikk jelent meg. Egészen rövidke volt. Azt írta, hogy a vagina dentata, az úgynevezett fogazott pina latin elnevezése; különböző kultúrák népmesei, mitológiai hagyományaiban találunk fogazott pinájú nőket, általában tanulságos mesék (angolul: cautionary tales) szereplőiként. Sigmund Freud ismertette meg a nyugati világgal ezt a fogalmat, és a kasztráció jelenségével hozta párhuzamba. Ezen kívül egy érdekes mítosz Erich Neumann által összefoglalt rövid tartalmát is közölte a szócikk: „A Szörnyű Anya (The Terrible Mother) vaginájában egy hal lakozik, a hős legyőzi a Szörnyű Anyát, kiveri a fogakat vaginájából, és így igazi nővé változtatja őt.” Üzenem Vlagyimir Propp professzornak, A mese morfológiája című – egyébként általam nagyra értékelt – tudományos alapmű szerzőjének: „Ezt kapd ki, öreg!”
És íme: el is készült vala frissiben legújabb költeményem:
Vagina dentata
mini-episztola
a Szörnyű Anyának,
Camile Pagliának,
Gustave Flaubert-nek,
Propp professzor úrnak,
Viktor Pelevinnek
és mindenkinek, aki igazán tiszteli a nőket
Aki keres, az kereső -
Folyománya:
A Google én vagyok és
Marha Jó napom van!
Gondolatom szárnyán
mint a Neo bőrkabátján
száll hozzátok dalom!
Álmomban látom arcod a
vagina dentata.
Kicsi Nietzsche
ne bánts kincsem!
Mer' kiverem a...
fogaidat
fogaidat
fogaidat
Ó Propp, pajtikám,
Tudom, mondtad te már:
A mesében a hármas szám
rettentő menő.
De eljön majd barátim'
a hímtagok messzenéző merevedése!
Fogaidat, te fura pina
nem mereszted a kurafira!
menten mind lereszelem,
mint fokhagymát
a pirítóson,
és kenyérre kenlek akkor
mint jóízű vajat.
Édes leszel majd,
mint szülőanyánk
Igazi nő, nem plázacica!
Na, a franc vigye el! Már fél kilenc. Uccu neki, fürdőszoba, kaki-pisi-hányás-hasmenés, fogmosás, öltözködés; csomagolás: szerződések, személyi iratok: útlevél, személyi igazolvány, lakcímkártya, azonosító csip, - rendben; karakterszámláló gép, számlatömb, nyugtatömb, ragasztó, olló, kenőkés, uzsonna, jelenléti ív, munka törvénykönyve - ja ez nem kell – oké. Mehetünk. Majd hanyatt vágódtam a lépcsőn, mert éppen Erza néni sündörgött seprűjével éppen az utamban.
- Hát fiatalember, meztélláb, ilyen hidegben! - szólt oda rikácsoló hangján az öreglány.
Az irodalom meghalt, és mi öltük meg őt, - kezdett bele mondandójába a kocsmáros, miközben a soron következő tányérba, a gőzölgő bajor virsli mellé smasszer módjára odavágott egy evőkanálnyi dijoni mustárt – csak tudja, Julius, ez a sok idióta szövegkritikus valahogy nem vette figyelembe az apró betűs részeket. - majd elém tolt egy adag bajor virslit.- Mi tagadás, Herr Nietzsche, sokkal, de sokkal értelmesebben hangzik így a passzus. - feleltem neki, majd kezembe vettem a virslit, belemártottam a mustárba, és jókorát haraptam a végéből.- Kérek egy búzasört is! - szóltam.
Az öreg rozmár csapolás közben folytatta a megkezdett gondolatmenetet:
- Hogy is ölhetnénk meg mi Istent? Micsoda faszság, Kérem szépen! gondoljon bele, mi történt Babilonban. Mindenki hulla részeg volt, és egy okostojás rájött, hogy tornyot kell építeni, és akkor letaszíthatják istent az égből. Már ne is haragudjon, de ez nonszensz! Miféle isten az, aki elhiteti az híveivel, hogy őt csak úgy le lehet baszarintani, mint egy hitvány piást a bárszékről! Hahaha! - az öreg rozmár úgy rázkódott a röhögéstől, akár a szovjet felültöltős mosógép.
Ezután a rozmár feje levált testéről, és közeledni kezdett arcomhoz. Egyszerűen úszott a levegőben a kocsmapult fölött. Pálinkától bűzlő pofájából nyál csorgott a sörömbe, a virslimre, míg szép lassan kitakarta egész látómezőmet. Az arcszőrzet irritálta a számat, az arcbőrömet. Aztán a pálinkaszag összekeveredett valami egészen érdekes, idegen illattal. Pár másodperc múlva már csak ezt a szagot éreztem, a pálinkaaroma teljesen felszívódott. Ebben a pillanatban úgy pattant elmémbe a felismerés, akár a zsebtolvaj a Boráros téren: ez a rozmárarc nem más, mint egy megtermett női nemi szerv. Nem volt mit tenni, itt bizony nyalni kellett. Mi mást tehet a tarajos sül ilyen helyzetben?
A dolog azonban lassan kezdett kínossá válni: bizony a pinának fogai nőttek, és nekilátott arcom jóízű elfogyasztásának.
*
Hirtelen felébredtem. A kutyám nyalogatta a számat.
- Ó, bazd meg, Romolus! - ordítottam rá, miközben próbáltam letörölni kutyanyálban úszó arcomat. Tudtam, hogy ez Romolusnál a szeretet egyik legfőbb megnyilvánulása. Ezen kívül ő az én élő ébresztőórám. Minden áldott nap, pontban reggel hat óra harminc perckor Romolus ott terem ágyam mellett, és egyszerűen csókolózni kezd velem, mert tudja, mennem kell dolgozni. Bizonyos esetekben nálam is sokkal jobban tudja.
Kimegyek a fürdőszobába. Felnyitom a vécé tetejét, és megnézem, hogy milyen színű folyadékot hagytam benne. Ez nálam szokássá vált, ebből derül ki számomra, hogy előző este mit, mennyit és hol fogyasztottam. Ha például a Fényes Tüskében söröztem és vodkáztam, akkor holtbiztos: a vizelet aranysárga, és kolloid halmazállapotú. Ha a Goromba Sünben voltam, és Rozsdás Tüske koktélt ittam egész éjjel, akkor a húgy színtelen és szagtalan – a koktéllal ellentétben, mely nevéhez híven vörösesbarna színű. Szóval így megy ez. Praktikus módszer, mert ha nagyon berúg a tarajos sül, másnap mégis rekonstruálhatja magában az éjszaka legalább egy kis szeletét.
Szóval, mint minden reggel, ma is hugyoztam egyet. Az álom nem ment ki a fejemből.
„Ez a „pina fogakkal” dolog, hol is volt? Ja, persze, tegnap olvastam Pelevinnél A Metamor Szent Könyvében, abban meg a főhős Camile Pagliánál olvasta. Most mi van?” - baromira idegesített hajnalban mindenféle intertextualitás. Bedobtam a pirítós sütőbe két szelet kenyeret, bekapcsoltam a laptopot, és beírtam a Google-be a „vagina dentata” stringet.
„Aki keres, az a kereső...” - olvastam Molotov barátom novellájában a minap. A Google én vagyok – jutott eszembe erről egy laza Mátrix-aromával dúsított Flaubert-i asszociáció. Meggyújtottam utolsó szál cigimet, és ezalatt ráklikkeltem a Google Jó napom van szolgáltatására, mely rögtön az első keresőtalálat oldalát hozza be. Kényelmes megoldás, akkor, ha a sül olyan valamit keres, amit tuti biztos azonnal megtalál, vagy egyszerűen csak a szerencsére akarja bízni magát. Vártam a napi meglepetést, ami tudtam: vagy egy szadomazo pornóoldal lesz, vagy a Wikipédia „vagina dentata” című szócikke. Ennek is, annak is örültem volna, de az ajándék még váratott magára: elkészült a pirítós, úgyhogy ki kellett mennem érte a konyhába. Bedörzsöltem a ropogósra sült, illatos szeleteket fokhagymával, megkentem vajjal, majd felszeltem a maradék fokhagymát és rászórtam a kenyerekre. Visszatértem a notebook elé.
Csodák csodájára a Wikipédia szócikk jelent meg. Egészen rövidke volt. Azt írta, hogy a vagina dentata, az úgynevezett fogazott pina latin elnevezése; különböző kultúrák népmesei, mitológiai hagyományaiban találunk fogazott pinájú nőket, általában tanulságos mesék (angolul: cautionary tales) szereplőiként. Sigmund Freud ismertette meg a nyugati világgal ezt a fogalmat, és a kasztráció jelenségével hozta párhuzamba. Ezen kívül egy érdekes mítosz Erich Neumann által összefoglalt rövid tartalmát is közölte a szócikk: „A Szörnyű Anya (The Terrible Mother) vaginájában egy hal lakozik, a hős legyőzi a Szörnyű Anyát, kiveri a fogakat vaginájából, és így igazi nővé változtatja őt.” Üzenem Vlagyimir Propp professzornak, A mese morfológiája című – egyébként általam nagyra értékelt – tudományos alapmű szerzőjének: „Ezt kapd ki, öreg!”
És íme: el is készült vala frissiben legújabb költeményem:
Vagina dentata
mini-episztola
a Szörnyű Anyának,
Camile Pagliának,
Gustave Flaubert-nek,
Propp professzor úrnak,
Viktor Pelevinnek
és mindenkinek, aki igazán tiszteli a nőket
Aki keres, az kereső -
Folyománya:
A Google én vagyok és
Marha Jó napom van!
Gondolatom szárnyán
mint a Neo bőrkabátján
száll hozzátok dalom!
Álmomban látom arcod a
vagina dentata.
Kicsi Nietzsche
ne bánts kincsem!
Mer' kiverem a...
fogaidat
fogaidat
fogaidat
Ó Propp, pajtikám,
Tudom, mondtad te már:
A mesében a hármas szám
rettentő menő.
De eljön majd barátim'
a hímtagok messzenéző merevedése!
Fogaidat, te fura pina
nem mereszted a kurafira!
menten mind lereszelem,
mint fokhagymát
a pirítóson,
és kenyérre kenlek akkor
mint jóízű vajat.
Édes leszel majd,
mint szülőanyánk
Igazi nő, nem plázacica!
Na, a franc vigye el! Már fél kilenc. Uccu neki, fürdőszoba, kaki-pisi-hányás-hasmenés, fogmosás, öltözködés; csomagolás: szerződések, személyi iratok: útlevél, személyi igazolvány, lakcímkártya, azonosító csip, - rendben; karakterszámláló gép, számlatömb, nyugtatömb, ragasztó, olló, kenőkés, uzsonna, jelenléti ív, munka törvénykönyve - ja ez nem kell – oké. Mehetünk. Majd hanyatt vágódtam a lépcsőn, mert éppen Erza néni sündörgött seprűjével éppen az utamban.
- Hát fiatalember, meztélláb, ilyen hidegben! - szólt oda rikácsoló hangján az öreglány.
2009. augusztus 23.
Lejárt az idő!
Lassanként vége a nyári szünetnek. Jó volt, köszönöm szépen. Így újult erővel folytathatom az írást... bocs, most szólt az ügynököm, hogy még el se kezdtem, úgyhogy lejárt az időm. Micsoda szerencse, hogy minden jóravaló farkasnak van irodalmi ügynöke, nem igaz?
Elöljáróban annyit, hogy a nyár nem volt élményektől mentes, volt minden: jó is, rossz is, de végeredményben minden az androgünosz-élményt, táplálta bennem, és táplálja most is. Áramlunk, áradunk otthon és kifelé a nagyvilágba.
A napokban egy érdekes novellacsokrot csepegtetek fel a blogra. Lesz benne egy tarajos sül, néhány sündisznó, nagy csöcsű titkárnő-nyulak, fogazott pinák. Kell ennél több?
Tessék csak várni még egy kicsit!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
