A munkanap nehezen telt. Az ebédszünetet szokás szerint Erasztó barátommal töltöttem a karakterszámláló részlegen, ahol mindig én vettem meg a pisztáciát az automatából, mert ott jórészt sünök dolgoztak és még egy csecsemő is tudja, hogy a sünök rovarevők, tehát Erasztó inkább a Chio legújabb almás giliszta ízesítésű szárított csótánycsipszét választotta.
Erasztó mutatott nekem egy szórólapot. Egy irodalmi est hirdetése szerepelt rajta: HOME | STREET | PUB – Where do you go? volt a program címe. Mi tagadás, elég gyenge cím egy felolvasóestnek.
- Na, öregem, gyere már el velem baszod! Gregory hozta a programot a Kotorékból! Aszonta’ ő attól a csajtól kapta, akivel a múltkor összejöttem a Fényes Tüskében, és marha jót kúr..
- Erasztó, kuss! Tudom mit műveltél a csajjal. Biztos azért adta, mert megint sikerült a világra izélned vagy húsz gyereket! – táncoltam egy kicsit barátom idegein.
- Naaaa ne csináld már, izé! Gyere, lécci, naaaaa! – és rángatni kezdte a mancsomat, úgy hogy a földre szóródott a zacskóból az összes pisztácia.
Bólintottam. Közben el is telt az ebédszünet. A munka rádöbbentett, hogy örülnöm kell: megint megyünk valahová. Titkon érdekelt is a dolog. Én mindig csak megyek felolvasóestekre, de nem szerepelek soha. Biztos az az oka, hogy nem ismerik a műveimet. Pedig, pedig…
Kétezer háromszázötven szerződést pecsételtem le aznap. Megint volt csöcsdörzsölés, de ezúttal sokkal keményebb voltam. Nehogy már egy tarajos sült a tüskéiért érje főnöki megaláztatás! Úgy megfeszítettem hátizmaimat, hogy a főnökasszony csak úgy visított a gyönyörűségtől. Aztán véres melleivel bement az igazgatóhoz, és megint azt a borzasztó hangot hallottam. Egyszerűen undorító ahogy a nyulak kefélnek. Olyan mintha egy öreg ajtó fénysebességgel nyikorogna. És egész álló nap ezt kellett hallgatnom, ha akartam, ha nem.
Estére zúgott a fejem. Erasztó a kapuban várt rám. Még volt egy kis időnk, úgyhogy beültünk a Goromba Sünbe egy Rozsdás Tüskére, hogy meglegyen az alaphangulat, meg amúgy is – ott olcsóbb volt a pia, mint az ilyen ún. kultúrhelyeken.
Este hét órára megérkeztünk a felolvasáson és helyet foglaltunk. Az írók nagyon furcsán ültek az asztal mögött, mintha legalábbis mindegyik karót nyelt volna. Négyen voltak. Két macska, egy róka, és furcsa módon egy Smilodon – ami tudomásom szerint kb. tízezer éve már a fajok temetőjében nyugszik. A kép nagyon impozáns volt, mondhatni elbűvölő.
Elkezdődött a felolvasás. Láttam Erasztón, hogy ő szokásához híven a nőkkel van elfoglalva, ezért a szünetig nem zavartam. A szünetben viszont odaszóltam neki:
- Figyelj pajtikám! Én már most megmondom, hogy ezek itt szimulakrumok!
- Mi bajod van, hülye vagy te, az meg mi a fasz, most ne basztass már az irodalmi segfejségeiddel, már majdnem megvolt a csaj, engem kamillázott ezerrel! Jössz állandóan a baromsággal, azt’ elrontod itt a nőügyeimet! – förmedt rám barátom.
- Te tényleg érted a dolgot? Tudod a szimulakrum nagyon jó csaj ám!!! – na erre már felkapta a fejét.
- Ja, és hol van?
- Na figyelj ide. Ez most komoly. Ko-o-m-o-o-ly érted? – tudta, ha ezt így mondom, akkor kussolnia kell, mert vérben forognak a szemeim. – Amikor a múlt héten elhúztuk a csíkot a Tüskéből, én beszélgettem a csajjal, tudod, azzal a pofás kis fehérhasúval. A szimbólumok is szóba kerültek, és ő mondta el úgy, hogy abból talán te is megérted. Idézem: „több testben jelent meg, akár több személyiséggel az a valami amit én az adott emberhez kötöttem. Különböző jellegzetességek kaptak hangsúlyt az adott testek miatt, de egyik sem volt egészen az, amit jelölni akart. A sok sok test talán együtt eredményezte azt a valakit.” Érted már a lényeget!
- Te egy hülye vagy Julius ezt mindig is tudtam, de hogy faszfej is lennél, ezt nem gondoltam volna rólad. Baszki, te itt a semmit ecseteled nekem.
- Nem vagy te buta Erasztó, csak nem álltál sorban amikor az észt osztogatták. De rohadtul erről van szó. Ez a felolvasás kamu volt! Egy átbaszás érted! Egy giccs! Mindegyik ül ott most is, meredten néz. Ezek nincsenek itt pajtás!
- Hát mi tagadás elég szájbakúrt egy pofázmányuk van, az biztos. Figyu, nekem tetszett, menjünk oda gratulálni! – Erasztó kacsintott egyet, értette a módját az ilyesminek.
- Tetszett tetszett, tudom én mi tetszett neked! – felálltunk és elindultunk felolvasók asztalához. Pár percig nézegettük az írókat. Aztán…
És ezen a ponton játékra invitálom az olvasókat: ehhez a novellához három különböző befejezést írtam. Nevezzük ezeket A, B, és C opcióknak. Most felolvasom a három bekezdés szmulakrumát, és szavazzatok valamelyikre. Az általatok kiválasztott opció lesz a fejezet befejezése, ezzel mintegy ti írhatjátok tovább a szöveget.
A. szimulakrum: A két barát gratulál a felolvasóknak, meghívja őket egy italra, amitől azok kikészülnek. Erasztó és Gramov végül hazamennek.
B. szimulakrum: A két barát a Goromba Sünhöz címzett fogadóban ébred fel. A kocsmárostól kapnak reggelit, majd dolgozni mennek.
C. szimulakrum: Gramov a sok Rozsdás Tüske miatt elveszíti önuralmát, szétver egy asztalt, majd megpróbálja megölni a felolvasókat. Erasztó bölcsen kihúzza a konnektort a fali csatlakozóból, és az irodalmárok eltűnnek. Gramov kifizet az asztal javítási költségeit, és rendel két sört.
A. opció:
Aztán mindketten kezünket nyújtottuk az irodalmárok felé. Ők egyszerre felálltak és szépen sorban kezet ráztak velünk. Erasztóval ezután meghívtuk őket egy Rozsdás Tüskére, amitől pár pillanat múlva elaludtak az asztalon. Mi elindultunk hazafelé, és a felolvasóestről beszélgettünk. Az egész műsor legfőbb lecsapódása ezen dialógusunkkal foglalható össze:
- Nem tudnak inni. – Mondtam én.
- Ezek seggfejek!– felelte el Erasztó.
B. opció:
Arra ébredtem, hogy fejem Erasztó puha hasán nyugszik. Az előttem lévő asztalon derengett egy abszintosüveg címkéje.
- Na, abszintos jó reggelt, díszvirágok! – köszöntött Luciusnak, a Fényes Tüske tulajának baitonja. – Szép kis firmák vagyunk! Már főzöm nektek a virslit, de aztán uccu neki, vár a munka!
- Jó reggelt! – jajj ne, már megint ez! – a fejem hasogatott, a testem égett.
És akkor beugrott az álom: Erasztóval valami pincehelységben kihalt állatok felolvasóestjét szenvedtük végig.
C. opció:
És hirtelen agyamba tolult a vér, testem megremegett. Kitéptem az asztal lábát, és üvöltve leszúrtam a négy irodalmárt. Erasztó próbált lefogni, de tüskéim olyan merevek voltak, hogy maga az oroszlánkirály sem tudott volna a közelembe férkőzni.
Seperc alatt végeztem mind a négy felolvasóval. Jobban mondva végeztem volna, de mindegyik csak ült ugyanolyan mereven mint eddig. Még a szemük se rebbent. Erasztó kihúzta a dugót a konnektorból, és az irodalmárok hirtelen köddé váltak.- Szóval szimplarumok csezdmeg! – szólt Erasztó miközben egy sültüskét húzott ki hasából. – hogy te mekkora faszfej vagy Gramov!
- Bocs! – feleltem neki meghunyászkodva. Kifizettük a tönkretett asztalt, majd rendeltünk még egy-egy krigli sört. Megittuk, és hazamentünk.
A szerző megjegyzése: Ezt a novellát a 2008. 12. 19-én tartott Home | Street | Pub című konceptuális irodalmi esten adtam elő. A közönséget is bevontam az alkotás folyamatába, mivel rájuk bíztam a három szimulakrum közül a választást. A közönség természetesen a véres C opciót választotta. Ezért ez a novella eredeti befejezése - az irodalomtudósok figyelmébe - a C. és csakis a C. opció. Ugyanakkor fontosnak tartottam leírni ezt a folyamatot, mint egy általam kitalált irodalmi kísérlet első megnyilvánulását.
